Az e-learning alapú oktatás egyik kulcsa a logikusan felépített keretrendszer, másik a megfelelően megszerkesztett tananyag. A harmadik lényeges elem a meglévő vállalati IT rendszerekkel (pl. HR és pénzügyi szoftverek) történő integráció, amely segítségével az e-learning rendszer a vállalati vérkeringés szerves részévé tehető.
Keretrendszer
A böngészőből elérhető keretrendszer képezi minden e-learning rendszer alapját. A keretrendszerben tartjuk nyilván a hallgatókat, oktatókat, tananyagokat, kurzusokat, eredményeket, támogatjuk vele a képzésmenedzsmentet, a tudásfelmérést, valamint az oktatásban résztvevő szereplők közötti kommunikációt. A megfelelő e-learning keretrendszer magyar nyelvű, platform független és minden oktatással kapcsolatos szervezési tevékenységre, adminisztrációra kielégítő megoldást ad. Alkalmas tanfolyamok, tantermi vagy vegyes képzésben megvalósuló kurzusok támogatására, nyomon követhető a tanulók előmenetele, tartalomkezelő funkcióinak köszönhetően pedig támogatja az elektronikus tananyag rendszerezését, naprakészen tartását. Az e-learning rendszerekben web 2.0-es eszközök széles tárháza – chat, fórum, blog, üzenőfal, fogalomtár, szavazások, kérdőívek, stb. – támogatja az oktatásban résztvevő szereplők közötti hatékony kommunikációt és együttműködést. A keretrendszer feladatai közé tartozik továbbá a felhasználók és a hozzájuk tartozó jogosultságok kezelése, azaz annak meghatározása és kezelése, hogy kik tölthetnek fel tananyagok, kik nézhetik meg az eredményeket, az egyes munkakörben dolgozók részére milyen kurzusok érhetők el.
Ezzel a felülettel találkoznak először a tanulók, ezért a menürendszer, valamint a design kialakítása során mindig logikus, áttekinthető, felhasználóbarát felület kialakítására törekedjünk. A CNW által ajánlott e-learning keretrendszer egy rugalmas, teljes mértékben vállalatra szabható megoldás. A cégre jellemző színek, képek, logók, stílusok felhasználásával lehetőséget nyújt az adott vállalat arculati elemeit tükröző felület kialakítására. A felületi megjelenés rugalmas alakítása mellett a moduláris felépítésnek köszönhetően tartalmi és funkcionális testre szabás könnyen megvalósítható. A keretrendszer egyedi fejlesztéssel a megrendelő igényeinek megfelelően további funkciókkal is bővíthető, például egyik ügyfelünk esetében – a felhasználói felület designjának kialakítása mellett – egyedi beiratkozási és statisztikai modul került kifejlesztésre.
Integráció
Az e-learning rendszert más szakterületek célmegoldásaival integrálva gyorsan és hatékonyan beépíthetjük a vállalati folyamatokba, melynek eredményeképp a képzésekhez kapcsolódó adminisztráció minimálisra csökkenthető. Az e-learning rendszerben tárolt vizsgaeredmények automatikusan átkerülhetnek bérelszámolási, vállalatirányítási vagy minőségügyi rendszerekbe, vezetői riportokba. Az új alkalmazás könnyebben belesimul a már használt informatikai megoldások körébe, ha intranetes portállal vagy vállalati naptárral integráljuk.
E-learning rendszerek testre szabási és integrációs lehetőségei:
- tanulmányi és HR rendszerekkel történő integráció (vizsgák, képességek, készségek, egyéb profil adatok szinkronizációja),
- pénzügyi rendszerekkel való integráció (SAP, Orafin, payroll rendszerek),
- minőségügyi rendszerekhez (pl. MEBIR) kapcsolás,
- egyedi munkafolyamatok (pl. automatikus értesítési, jóváhagyási folyamatok) kialakítása,
- testre szabott vezetői riportok, statisztikák elkészítése, exportálása,
- vállalati intranet portálba történő integráció ,
- egyedi modulok fejlesztése ,
- e-mail és naptár integráció,
- mobil eszközökre optimalizálás,
- többnyelvű keretrendszer kialakítása,
- címtár integráció az adminisztráció megkönnyítésére,
- céges arculatnak megfelelő felület tervezése,
- az oktatásban résztvevőkhöz tartozó jogosultsági körök kialakítása.